Ez a tréning betelt!

Verbalitás és mozgás – fizikai színházi workshop Cortés Sebastiánnal



A WORKSHOPRÓL

Mit fejez ki az emberi test, ha a mozgás maga mögött hagyja a gesztusok és a metakommunikáció hétköznapi tartományát? Hogyan közvetít komplex tartalmakat a stilizált mozgás, egyáltalán mitől függ a színpadon mozgó test „olvashatósága”?

A fizikai színház ernyőfogalom, amely sokféle irányzatot magába foglal, egy azonban közös: a realista színházi nyelvezeten túl lépő, elemelt testhasználat. A négy napos kurzus fókusza a mozgás és szöveg találkozása és ütköztetése: improvizációs mozgás-gyakorlatokon, emeléstechnikai és egyszerűbb földakrobatikai elemek gyakorlásán keresztül eljutunk a rögzített egyéni, páros, csoportos mozgáspartitúrákig, miközben versek, dráma- és egyéb szövegrészletek segítségével elmerülünk a salemi boszorkányperek történetében és viszonyrendszereiben. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy megvizsgáljuk a mozgás és a szöveg kölcsönhatásait és találkozási lehetőségeit, a tréningek folyamán elsajátított és gyakorolt technikai elemeket pedig a színpadi kifejezés szolgálatába állítsuk.

A TRÉNERRŐL:

Cortés Sebastián

Venezuelában született, magyar és chilei szülők gyermekeként, így a kulturális sokszínűség, a nyitottság, az újdonság iránti kíváncsi érdeklődés kezdettől fogva meghatározó jellemzője lett a gondolkodásának.

2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem alkalmazott koreográfus-szakán.

Számos előadásban működött közre Budapesten és vidéken; a változatos műfajú és stílusú előadások között találhatunk klasszikus operettet, kamara-musicalt, francia vígjátékot éppúgy, mint kísérleti színházi darabokat. Legsikeresebb előadásai közé tartozik a Thália Színházban bemutatott, 600 előadást megért Hat hét hat tánc, Kulka Jánossal és Vári Évával a főszerepben, amely a 2006/2007-es évadban elnyerte a Kritikusok díját a Legjobb szórakoztató/zenés előadásként, és a Tony-díjas, világszerte ünnepelt, a musical és a bábszínház műfaját ötvöző Avenue Q hazai ősbemutatója a Centrál Színházban.

Egyik legutóbbi munkájában a Litván Zene- és Színművészeti Akadémia negyedéves színészhallgatói számára rendezte meg a svéd Niklas Rådström Szörnyek c. drámáját. A színésznövendékekkel végzett pedagógiai munka hatására figyelme egyre inkább a színjátszás és a színészképzés elmélete felé fordult. Ennek eredményeképpen visszatért a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, hogy egy doktori kutatás keretében mélyülhessen el a témában. A művészetelméleti és -gyakorlati kutatómunka tanulmányutakat (Siena, Olaszország; Vilnius, Litvánia; Santiago, Chile; Plainfield, USA) és pedagógiai gyakorlatot is magába foglal Európa több, színészképzéssel foglalkozó egyetemén (Lietuvos Muzikos ir Teatro Akademija, Vilnius; Universitatea de Artes Targu Mures, Marosvásárhely; Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, Birmingham City University, UK).

Jelenleg, önálló előadások keretében (Kakaóscsiga, A mi állataink, Első vacsora) a színész – szerep – szöveg – mozgás örökösen változó kapcsolatrendszerét vizsgálja.