Improvizációs workshop Varju Nándorral

A tréningről

Az idei négy nap számomra a muníció adásról, a résztvevők számára a muníció szerzésről fog szólni. Egyre több csoport használja az improvizációt önálló színpadi kifejező eszközként, előadásformaként, közönségcsalogatóként. Sokszor nehéz azonosítani, hogy egy-egy előkészítő játék mire jó, egy gyakorlat mitől működik jól vagy kevésbé jól a színpadon. 
Fotó: Fattila
Az idei workshop folyamán mutatok egy sor bemelegítő, rávezető feladatot, amit a résztvevők tovább tudnak vinni a saját csoportjukba, hogy még erősebbek legyenek az improvizációban. Emellett azon leszek, hogy rávilágítsak arra, hogy egy-egy színpadi játék vagy gyakorlat - legyen az naív játék, néma szereplős vagy épp STOP gyakorlat - mitől működik igazán jól, üzembiztosan, úgy, hogy játszónak, nézőnek egyaránt még szórakoztatóbb legyen nézni, illetve benne lenni. 

A trénerről

Fotó: Fattila
12 éve foglalkozom improvizációval. A győri Import Impró Társulatnak alapító tagja vagyok. Az Itt és Most Társulat munkájából pedig mint szakmai vezető veszem ki a részem. Folyamatosan tanulom a műfajt, ahogy folyamatosan tanítom is, amit tanultam. Elemem a színpad, elemem a rögtönzés. Az életem minden területére kihat. Rengeteg csoda költözött az életembe azzal, hogy elkezdtem megélni az improvizációt a lehető legnagyobb mélységében. 
Borítókép: Fattila